A következő címkéjű bejegyzések mutatása: olaszos. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: olaszos. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. április 8., szerda

Tejszines pulykás pizza, kiskert és turimánia

A férjem mostanság rákapott a pizzára (bár most kész pizzalapot használtam), ez a feltét pedig nagy kedvence. Szentendrén ettünk ilyet először egy jó kis pizzériában, most megcsináltam itthon is.
Hozzávalók (két laphoz):
30 dkg pulykamell
tejszín
fokhagyma
keményítő (liszt)
füstölt sajt (opcionális)
jó, bors

Elkészítése:
A pulykát felkockázom falatnyi darabokra, 2-3 gerezd félbevágott fokhagymával együtt kevés olajon lepirítom, majd sózom, borsozom. Ha megpuhult, akkor egy kiskanálnyi keményítőt elkeverek egy deci tejszínnel, és felöntöm vele a hút. Összefőzöm, ha kell teszek még bele tejszínt, a lényeg, hogy jó sűrű mártása legyen.
A pizzalapra kanalazom, sajtot reszelek rá, amjd az előmelegített sütőbe tolom, és addig sütöm, míg a sajt rápirul a tetejére. Pár perc az egész, remélem kipróbáljátok ti is.

A kiskertről: nagy kertépítésben vagyok, mióta ideköltöztünk évről.évre jobb lesz a kert. Most ültettem retket (már hat darab ki is kelt, juhééé), meg újzélandi spenótot, meg elvetettem a paradicsomot. A hónap végén jön még a cukkini, és a citromfű. Remélem kibírják ezt a nem túl jó talajt és lesz egy kis saját terményem.

És végül a turis szerzemények. Magamnak vettem két nxári cipellőt, egy barna Next vékonypántos barna saru jellegűt és egy fehér parafatalpút. MIndkettő kényelmes, és jól is néznek ki. Magamnak még egy H&M fekete rövid vászonsortot zsákányoltam (elvileg 12 évesekre való-hehehe :-)), ilyenem se volt még, de nekem tetszik, sőt a férjemnek is. A lányomnak meg egy tündéri kis nyári rucit, jó kis retrós darab, geometrikus mintával két zsebbel, imádnivaló, meg egy cuki rózsaszín bolerót a hűvös nyári estékre :-)
És a legszebb az egészben, hogy összesen 2800 jómagyar forintot hagytam ott. Úgyhogy nagyon megérte.
Összességében egész jó kis nap volt, nektek is hasonló jókat kívánok!

2009. február 14., szombat

Hipergyors lasagne

Be kell valljam ebben a receptben két félkész hozzávaló is szerepel, de mindkettő tartósító, és egyéb szerektől menetes. Egyébként nem vagyok az ilyen cuccok híve (sőt, nem is tartok itthon ilyesmit) ezek kivételek.
Legutóbbi nagybevásárlásunkkor vettem megint gombás bolognai mártást (La Pasta márkájú, nagyon szeretem a termékeiket, mert semmi felesleges hozzávaló - lsd. tartósító - nincs bennük, finomak, és nem drágák), utána meg a helyi kisteszkóban futottam bele a sajátmárkás (Olszországban gyártott) lasagne lapjaikba, vettem is egy csomagot. Lehet, hogy az én izlésemmel van baj, de ez éppen annyira izlik 250 pénzért, mint a 600 ft-os olasz tészta amit anyukámtól kaptam. És ezt nem kell előfőzni, míg a másik előfőzés, és hosszabb sütési idő után sem volt puha. Tudom-tudom nem is kell nagyon puhának lennie, de nekem nem jött be annyira az állaga.
És itt a recept.
Hozzávalók:
1 csomag (6 lap) teszkós lasagne lap
1 üveg La Pasta gombás bolognai mártás
negyed kg gomba
vaj
liszt
tej
szerecsendió, só

Elkészítése:
Besamel mártást készítek (vajon lepirítom a lisztet, felengedem a tejjel, csomómentesre keverem, besűrítem), sózom és teszek bele egy csipet őrölt szerecsendiót.
A gombát megtisztítom, felkockázom, összekeverem a mártással (ha valaki puhábban szereti, akkor elötte kicsit piritsa le a gombát). Egy magas falú edénybe (nálam a pataky tálban sült) teszek egy kevés besamelt, rá a tésztalapot, megint besamel, gombás mártás, tészta, besamel, mártás. Így folytatom, az utolsó lapra már csak besamel kerül és reszelt sajt.
Befedtem, húsz percet sütöttem előmelegített sütőben (kb 180 fokon), levettem a tetejét és a sajtot rápirítottam. Fél óra alatt készen van gombapucolással együtt, közbe még el is mosogattam :-)
Jó étvágyat!