2009. március 16., hétfő

Póréhagyma leves 10 perc alatt



Anyukám régebben gyakran főzött ilyen levest, nagyon szerettem, de már jó pár éve nem ettem ilyet. Aztán múltkor a piacon láttam póréhagymát és eszembe jutott ez a leves, gondoltam majd főzök végre egyszer én is. Megkérdeztem anyukámat, hogy ő hogyan készítette, csak annyit változtattam rajta, hogy leveskocka helyett alaplevet használtam. Nagyon hamar elkészül, kevés hozzávaló kell hozzá és nagyon finom. Mivel nincs erősen fűszerezve, és a póréhagyma sem olyan intenzív ízű, 1 éves kor körül szerintem már nyugodtan adható kisgyerekeknek is. Az én lányom ma annyit befalt belőle, hogy öröm volt nézni. :-)

Hozzávalók:
Póréhagyma (1 db)
1 db camping sajt (készíthetjük tejszínnel is)
alaplé
2 szelet szikkadt kenyér
kevés reszelt sajt

Elkészítése:
A póréhagymát vékonyan felszeleteljük, majd kevés olajon, kis lángon dinsztelni kezdjük. Közben felkockázzuk a kenyeret és lepirítjuk. Ha a hagyma már összeesett, felengedjük az alaplével, felforraljuk, majd belekeverjük a camping sajtot. Megkóstoljuk, ha szükséges sózzuk, ha sűrűbben szeretnénk, akkor kevés liszttel sűrítsük.
Tálaláskor a tányérba merjük a levest, erre tesszük a pirított kenyérkockákat, majd megszórjuk reszelt sajttal és tálaljuk.
Jó étvágyat!

7 megjegyzés:

Ibolya írta...

szia) nagyon szeretjük a póréhagymát, örömmel fogom kipróbálni a levest! szeretem az ilyen gyorsan megvan, finom és különleges kajákat! köszönöm szépen!))

Moira írta...

Szia Ibolya!
Ezt tényleg pillanatok alatt el lehet készíteni és nagyon finom. Nálunk olyan sikere van, hogy az elmúl két hétben háromszor is főztem. :-)
Remélem nektek is ízleni fog!

Névtelen írta...

Szia!
Szuper recept, nagyon fini, és nagyon gyors. Én még egy kis szerecsendióval füszereztem.

Névtelen írta...

Sziasztok !
Nekem következő a receptem :
A „zsiradékot” felolvasztjuk, és megpároljuk rajta a karikákra vágott póré hagymát, 1 db krumplit, 1 db almát (Az alma "selymesíti" az ízt!!!)és 1-2 gerezd fokhagymát.
Felöntjük vízzel, hozzáadunk egy leveskockát, fűszereket (só, bors) és puhára főzzük, majd bot-mixerrel pürésítjük és elkeverjük tejszínnel.
Ha nagyon sűrű lenne, még teszünk hozzá vizet és felforraljuk.
Nem tudok eleget főzni belőle !!! :-)))))
Próbáljátok ki, isteni !!!
"Egy gyakorló anyuka"

Unknown írta...

Kipróbálnám, de nem ismerem az alaplé elkészítési módját, leírná nekem valaki?
Előre köszönöm!!

Unknown írta...

Kedves Névtelen,köszön9öm a receptet,kipróbáltam, nagyon finom,Gyakran fogom késziteni.Eddig nem is ismertem ezt a variációt,nálink a póréhagyma nem egygyakori étel. Diák koromban az egyetemista menzán igen igen rossz emlékeim maradtak róla. Egy kis zsiron és vizen felfőzték,pici sóval izesitették,és mi mindig otthagytuk a tányérunkon..De ez régen volt.
Üdv. Erzsi néni.

irimirike írta...

Kedves nevtelen,koszonom a receptet mar foztem parszor,imadjuk,annyi elteressel,hogy tettem bele egy kis friss gyombert,udv Maria.