A következő címkéjű bejegyzések mutatása: család. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: család. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. június 1., kedd

Újra itt

Október óta nem írtam ide, csak néha belesek,és mindig elcsodálozom, hogy mennyien olvassátok a blogomat. 

Nagyon jól esik, de kissé mindig elfacsarodik a szívem, ha arra gondolok, mióta nem írtam nektek semmit.

Persze oka van, és elég komoly, de akkor is.

Naszóval, mint korábban írtam volt, márciusra írtak ki a kisebbik gyerekünkkel, ám mindenféle-fajta komplikációk miatt dec.8. lett belőle. Igen, ennyivel korábban megérkezett szegénykém.

És lány lett, ami nagy mázli volt neki az első időkben - ők jobban bírják a strapát - meg titkon azért jobban szerettünk volna még egy kiscsajszit.

Hát megkaptuk, csajszi is, meg kicsi is, 630 gr volt mikor született. Most már "nagy", átlépte a 3 kg-t.


Ezért nem írtam, de most, hogy már két hónapja itthon van, beállt vmiféle rend az életünkbe - és átalussza az éjszakákat, óó igen! - újra idevetődtem.

Úgyhogy most gyorsan összeütök magamnak vmi kis hajnali utóvacsit,és jövök egy új kedvencünkkel.

2009. szeptember 20., vasárnap

Újult erővel

Mint láthattátok, több, mint egy hónapja nem volt új bejegyzés ablogon. Nincs semmi baj, sőt, csak a boldogság forrása lekötötte mnden erőmet. Ugyanis márciusban fog jönni a következő gyermekünk (aki valószínűleg fiú lesz), ennek megfelelően az első trimsztert legszívesebben végigaludtam volna, és amikor nem volt kötelező gép előtt ülnöm, akkor inkább az ágyamat választottam.
Mostanra már javult a helyzet, úgyhogy megint jönnek a receptek, mert persze főzni terhesen is kell (bár ilyenkor a nyers hús nem vonz túlságosan, de sebaj) :-)
Köszönöm a türelmeteket, és azt, hogy rendszeresen benéztetek hozzám: Moira

2009. július 2., csütörtök

nyaralás-helyzetjelentés

Mostanság azért nem írtam, mert nyaralunk. Én is csak most kerültem netközelbe-sajna dolgoznom kell.
Otthon meg az utolsó két napot nem aludtunk otthon, mert a vihar eláztatta teljesen a lakásunkat, a Rékával nem maradthattam ott. És így persz netközelben sem voltam.
Most hirtelen ennyi, jól vagyunk, remélhetőleg a lásunk sem túl romos, ha hazaértünk és rendeződnek a dolgok, akkor írok bővebben is.

2009. június 10., szerda

gyors bejelentkezés

Az utóbbi időben megint nem poszoltam semmit, pedig minden nap főzök, tele a fejem receptekkel, mégse. Valahogy nem akaródzik leülnöm a gép elé - illetve ha ittvagyok, akkor vagy melózom, vagy hülyeségeket olvasok - esti szabad óráimban most gőzerővel tornázom. Ugyanis megálmostuk, hó végén megyünk nyaralni, és addigra szeretném egy kicsit formába hozni magamat. Ráadásul a férjem is végre elszánta magát arra,hogy lefogyjon (és elment rendesen orvoshoz is kivizsgálásra, ami egy férfitől ritka szép teljesítmény, büszke is vagyok rá nagyon), úgyhogy kissé lájtosabb fogások lesznek mostanság, sok leves és saláta.
Sokat veciláltam egy rövidke léböjtön is, de rájöttem, hogy egyszerűen éhenvesznék, úgyhogy ez egyelőre kimarad.
Azért, hogy örüljetek, mindjárt jön egy jó kis levesrecept.

2009. május 25., hétfő

Kerti mesék és gyerekszáj

A kertem most már egyre szebb (ígérem kölcsönkérem majd a szomszéd gépét és lefotózom), van benne zöldség és virág is. Név szerint: paradicsom (már van is rajta pár), retek (na ez valószínüleg nem jött be, múltkor a férjem kérésére megnéztem egyet, és bár a levelei szépek, pont a lényeg, a gyökkérrész soványka - mondtam is neki, hogy ez diétás retek:-)), és végül a cukkini.
Virágból meg egynyáriak vegyesen lobélia, mézvirág, illetve a férjem nekj vett két bokor, az azelea és a rododendron.
Sőt van egy szajkóbébink is. A szomszéd találta, majd "értejöttek" a szülei, de ma megint itt volt, csak most hozzánk jött. Nagyon édes, a gyerek meg örül, hogy ilyen közelről láthat madarat.
És egy kis kulináris gyerekszáj a szomszéd kislánytól, Zsófitól:
Főztem Robinak (a 14 hónapos öcsi) babfőzeléket...ilyen zöldes-barnás babból.. és tettem bele ilyen kis édes, nem csokis cukrot... és Robi lenyelte, mert ez ilyen lenyelős bab volt, tudod?
Zabálnivaló :-)))

2009. április 30., csütörtök

Elmaradásaim

Bocsi, hogy csak most jelentkezem, de halódom, összeszedtem valami jó kis vírusos gyomorizét, úgyhogy jelenleg a gasztronómia nálam kimerül a Normaflore rendszeres fogyasztásában (ez viszont tényleg használ, ajánlom mindenkinek bátran)
Egyetlen kivétel egy kis húsleves (a grillezéshez vett tarja maradék csontjából), illetve ez a fantasztikus spárgás tarhonya C&V-től.
Nagyon finom, az egész család imádja, még aznap amikor csináltam, készíthettem még egy adagot. Parmezán helyet csak trapistával, de nekünk így is jó.
Aki szereti a spárgát, az feltétlenül próbálja ki!

2009. április 20., hétfő

Grill-dilemmák

Mindjárt itt a férjem szülinapja, melyet vasárnap kerti sütögetéssel ünneplünk majd. Felavatjuk végre azt a kiss grillt, melyet tavaly (!) vettünk.
Igenám, de itt jön a probléma: mit süssünk?
A tarja már adott, de kéne valami más is. Mint háziasszony szeretném megmutatni, hogy milyen jól főzök (hehe), szóval valami extra is kéne, de nagyon mégse legyen az, mert kitudja mennyire vevők az ilyesmire.
Csirke? Könnyen kiszárad, ráadásul csupa férfiember lesz (csak a lányom meg én leszünk nőnemüek a társaságban), valószínűleg jobban szeretnének valami rusztikusabbat. Esetleg bepácolva,nyárson, de inkább nem.
Jelen pillanatban nekem a hamburger tűnik még a legjobb megoldásnak (bár nem egy extra kaja), saláta úgyis lesz, azt bepakolhatják a buciba, rá a hús, jó is az. A férjem (meg az egyik vendég) legalábbis szereti.
De akkor mi legyen az extra? Szombat délután én már nem leszek (ötéves érettségi találkozó - már öt éve, hihetetlen!), sőt lehet, hogy aznap délelőtt megyünk bevásárolni, tehát csak a vasárnap délelőtt marad kajakészítésre (enyhén másnaposan isteni lesz..)
Süti kizárva, mert iszogatni fognak, esetleg valami sós süti, sörkorcsolyának. Fogalmam sincs, pedig ideje lenne kitalálni. Ha valamelyikőtöknek van jó ötlete, azt szívesen veszem. :-)
Majd megírom, végül mi lett a menü és hogy siekrült a kerti-parti.

2009. április 10., péntek

1000.-ik látogató, öröm és családi szomorúság

Ma megvolt az ezredik látogatás (Londonból) aminek nagyon örülök, főleg a póréhagyma levesre jönnek az olvasóim. Remélem izlik nekik :-)
És a szomorúság. Tudom, hogy ez nagyon személyes, talán tényleg nem tartozik ide, de ki kell írnom magamból: a nagymamám (már csak az egyedüli) rákos. Pont.
Erre nincs mit mondani. Hiába idős, hiába örvend jó egészségnek egyébként, ez akkor is hihetetlen.
A legdurvább az egészben a "kedves" doki hozzáállása, aki amikor a nagyim nem értette a leletet (nagyon durva szemészeti problémái vannak), közölte: -MI van. nem tud olvasni?
Ha ott lettem volna esküszöm felrugom az illetőt. Szegény nem győzött telefonálni ide-oda, míg kiderült, hogy rákos. Ezúton is tiszteletem az orvosnak. Részemről visszaadhatná a diplomáját. :-S
A váci kórházat meg meg sem elítem, oéyan emberellenes hozzáállásuk, van, hogy hihetetlen.
Egyeteln tanulság: ne öregedj meg és jattolj ezerrel a dokinak. Szánalmas...
Bocsi, hogy ezzel elrontom a kedveteket, de annyira dühít ez az egész, hogy muszáj volt leírnom.

2009. április 8., szerda

Tejszines pulykás pizza, kiskert és turimánia

A férjem mostanság rákapott a pizzára (bár most kész pizzalapot használtam), ez a feltét pedig nagy kedvence. Szentendrén ettünk ilyet először egy jó kis pizzériában, most megcsináltam itthon is.
Hozzávalók (két laphoz):
30 dkg pulykamell
tejszín
fokhagyma
keményítő (liszt)
füstölt sajt (opcionális)
jó, bors

Elkészítése:
A pulykát felkockázom falatnyi darabokra, 2-3 gerezd félbevágott fokhagymával együtt kevés olajon lepirítom, majd sózom, borsozom. Ha megpuhult, akkor egy kiskanálnyi keményítőt elkeverek egy deci tejszínnel, és felöntöm vele a hút. Összefőzöm, ha kell teszek még bele tejszínt, a lényeg, hogy jó sűrű mártása legyen.
A pizzalapra kanalazom, sajtot reszelek rá, amjd az előmelegített sütőbe tolom, és addig sütöm, míg a sajt rápirul a tetejére. Pár perc az egész, remélem kipróbáljátok ti is.

A kiskertről: nagy kertépítésben vagyok, mióta ideköltöztünk évről.évre jobb lesz a kert. Most ültettem retket (már hat darab ki is kelt, juhééé), meg újzélandi spenótot, meg elvetettem a paradicsomot. A hónap végén jön még a cukkini, és a citromfű. Remélem kibírják ezt a nem túl jó talajt és lesz egy kis saját terményem.

És végül a turis szerzemények. Magamnak vettem két nxári cipellőt, egy barna Next vékonypántos barna saru jellegűt és egy fehér parafatalpút. MIndkettő kényelmes, és jól is néznek ki. Magamnak még egy H&M fekete rövid vászonsortot zsákányoltam (elvileg 12 évesekre való-hehehe :-)), ilyenem se volt még, de nekem tetszik, sőt a férjemnek is. A lányomnak meg egy tündéri kis nyári rucit, jó kis retrós darab, geometrikus mintával két zsebbel, imádnivaló, meg egy cuki rózsaszín bolerót a hűvös nyári estékre :-)
És a legszebb az egészben, hogy összesen 2800 jómagyar forintot hagytam ott. Úgyhogy nagyon megérte.
Összességében egész jó kis nap volt, nektek is hasonló jókat kívánok!

2009. március 23., hétfő

Már megint nem írtam semmit

Legalábbis receptet ide. Pedig jó pár van a fejemben, de egyszerűen nem akaródzik leírni.
A férjemet baleset érte a melóhelyén, egy kellemes délelöttöt töltöttünk a Jánosban (a lányom végiszaladgálta az egész épületet-én meg a nyomában, jól lefáradtam), kapott félgipszet, egy hét múlva kontrol. Gondoltam hátha leveszik. Le is vették...de csak azért, hogy kapjon egy teljes gipszet, három hétre!Szóval egy hónap betegszabi fizetés helyett. Nem mondhatnám, hogy hiányzott. De ha belegondolok, hogy sokkal súlyosabb is lehetett volna a baj ("csak" egy darab tört le az egyik kéztőcsontjából, plusz fájnak a bordái), akkor nem is olyan vészes. És jókat derülünk, miközben próbálom kiráncigáni a kádból szegényt. Esküszöm oscar-díjas előadásaink vannak. :-)
Megpróbálom mihamarabb összekapni magam én is, és megörvendeztetlek titeket egy újabb receptetl. Spenótos gnocci jöhet?